2016. november 13., vasárnap

November Rain

Jég ül a fákon,
fagy dala cseng.
Csend van a földön,
s csend odafent.

Hó-puha réten
Roppan az ág,
büszke agancson
Fagy muzsikál.
(Tóthárpád Ferenc)

A szokatlanul hosszúra nyúlt vénasszonyok nyarát, és a langyos őszi délutánokat nagy hirtelen felváltotta a jeges szél, a hajnali fagyok, és a havas eső. Seperc alatt felütötte nálam a fejét a karácsonyi hangulat, már nézegetem (és többnyire sajnos meg is veszem) a százezredik karácsonyi sütikiszúró formát, tervezgetem az ajándékba szánt saját készítésű kis kacatokat.

Legelőször a diófestési hóbort kezdett akuttá válni. A legutóbbi bejegyzésben közzétett hóember óta már megszületett az első diófalvam, meg egy teknős is. Máris mutatom, hogyan nyert új életet ezáltal nemcsak néhány dió, hanem egy barna rizses doboz is.






Még az ősz jegyében, az utolsó napos délutánok egyikén, csináltam két nagy befőttes üvegből 1-1 kültéri díszt is, leszüreteltem az éjszakai fagyok elől a 2 db csodás kaliforniai paprikánkat, kidekoráltam sk színezésű falevelekkel a konyhaszekrény egyik ajtaját, és megörökítettem, mennyi sok-sok gomba nőtt a kertünkben. Sajnos egyikről se tudom milyen fajta, úgyhogy csak messziről csodáltam őket, de egyre inkább érlelődik bennem a gondolat, hogy kéne nekünk egy termőzsák, mondjuk laskagomba, vagy valami hasonló, csak nem tudom, hol lehet kapni ilyesmit.



Aztán, ahogy egyre hidegebb lett, egyre hamarabb sötétedett, már nem volt túl sok kedvem kint lenni munka után, szóval sütögetésre adtam a fejem. Régóta a szekrény mélyén hevertek a kekszpecsételőim (újra megjegyzem, minden sütéssel kapcsolatos haszontalan kacatot képes vagyok megvenni, függetlenül attól, hogy van-e esély rá, hogy valaha használom-e vagy sem). Mivel már ért néhány kudarc a pecsételt mintákkal kapcsolatban, (még sose sikerült kivehetőre egyik minta sem...) direkt kekszpecsételőre íródott receptet kerestem a neten. Az utasítások pontos betartása mellett, figyelem, dobpergést kérek...megint katasztrofálisak lettek a kekszeim. De hát ugye, a harmadik próbálkozás után már úgy voltam vele, hogy minden mindegy alapon, rosszabb már úgyse lehet jelmondattal, kipróbáltam egy saját ötleteken alapuló, egészséges (zabliszt, édesítő) receptet. Aztán, jött a varázslat. A minták eddig mindig elfolytak, belekeltek a sütibe. Szóval arra gondoltam, hogy ezegyszer teljes erőből belenyomom őket a tésztába, ha így se maradnak benne, akkor tényleg nincs remény, és feladom. Egész vicces látványt nyújtottam, ugyanis azt a módszert választottam, a nagyobb erő kifejtése érdekében, ( és mivel magas a pult, én meg pici vagyok) hogy egy kis létra második fokáról teljes erővel ráfeküdtem a pecsétre. És megtört a jég. Alább láthatjátok a sikertelen és a sikeres próbálkozásaim képes dokumentációját. Sőt, nem sokkal később egy sós változat is készült. Az is tök jó lett szerintem.





A karácsonyi hangulat meg úgy kezdődött, hogy egyre több lett itthon a felgyülemlett befőttes üveg. Ki is találtam, hogy néhány kedves ismerősnek saját készítésű mécsest adok majd ajándékba. A képek minősége sajnos nem lett valami jó, de azért a lényeg látszik, bár élőben sokkal szebbek ám, és pazar árnyékot is vetnek. Most hétvégén kétnapos özönvízszerű esőzés köszöntött ránk, szóval direkt lélekmelengető ilyenkor a látványuk.

 










Ezen felül csináltam még néhány pici karácsonyi üdvözlőkártyát is színes ragasztószalagokból. Ezek elég kezdetlegesek, de cserébe egyediek. 




Ha valami említésre méltót még kiötlök karácsonyig, akkor jelentkezem. A következő konyhai süleményekkel kívánok mindenkinek jó készülődést a közelgő ünnepre és kitartást a hűvös, esős hétköznapokhoz!



2016. október 16., vasárnap

Meghitt őszi esték vs. hektikus hétköznapok

Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
(Sarkady Sándor)


Sajnos inkább a hektikus hétköznapok vannak többségben, de persze törekszem időt szánni a nyugalmasabb dolgokra is. Ma reggel például (amióta a vasárnap az új szombat, hiszen tegnap munkanap volt) csodás hétvégi reggelit készítettem. 
Szalonnás tojásrántotta, pici kolbásszal, ahogy illik. Volt mellé sült alma, saláta, és zöld paradicsom. A spenótlevelekért pedig köszönet Áginak!


A spenótlevelek szállításáért, pedig Ancsának kell köszönetet mondanom, készítettem is neki egy köszönő kavicspillangót. Mostanában kezdtem el kavicsokat festeni. Egyelőre eléggé csekély esztétikai értékkel bírnak a munkáim, de gondolom ez is csak gyakorlás kérdése. Meg mondjuk nem ártana, ha végre hozzájutnék egy-két alapvető színű festékhez, mert még nagyon hiányos a készletem.
Az óvodás technikáért mindenkitől elnézést, aki már próbált kavicsot festeni, és az elrontott munkái közt is voltak szebbek, mint az én csúcstermékeim. A legtöbbjük nekem így is tetszik, és a hóemberes kavics sikerén felbuzdulva, még dióhéjfestéssel is megpróbálkoztam.

Mindezek mellett megkíséreltem a szokásos őszi dekorációkat is elkészíteni. Idén is faragtam egy jó nagy tököt, amit apu és anyu termeltek. Sajnos nem sikerült túl jó képeket készítenem a munkafolyamatokról, de élőben tényleg nagyon mutatós, főleg este.

A tavalyi gesztenyés-borostyános ajtódísszel több probléma is adódott, az első és legjelentősebb, hogy nem tudom hol van, és egyébként is biztos eléggé viseltes. Szóval Andi segítségével szert tettem néhány maradandóan szép dekorkacatra, amiket egy rozzant kosárba tettem, és most az lóg a bejárati ajtón, az ajtó mellett a lépcsőn pedig tökkaspós virág díszeleg.

Csináltam még befőttesüveg lámpást is, de nem vagyok valami elégedett azzal se, mivel elmozdult a levélsablon pingálás közben, úgyhogy jelenleg kültéri küldetésre küldtem szegényt, a töklámpás mellé a teraszra. Amivel viszont maradéktalanul elégedett vagyok, az a munkahelyi őszi faliújság dekorációm, ami már nem aktuális a nemzeti ünnepek, meg egyebek miatt, de azért egy hónapig gyönyörködtünk benne. Szerintem jó lett tényleg, főleg, mivel a fa kedvenc munkatársaimmal készült koprodukciós termék.
A kertünkről most dióhéjban csak annyit, hogy férj beszerzett két pici fenyőpalántát, amiket egyből el is ültetett, az a terve velük, hogy a nagyobbikat idén karácsonykor cserépben behozza és feldíszítjük, a másik meg majd felcseperedik; remélem igaza lesz, és megmaradnak, nem tudom, mennyire bírják a kavicsos-agyagos talajt tarackkal dúsítva, diófa levéllel ízlés szerint meghintve.
A paszulyról már beszámoltam az előző bejegyzésben. Ma délután lelték halálukat, illetve születtek új életre a kis csicsóka-gumócskák, paszulychips formájában. Iszonyatosan alapos mosás után, szeletelve, fűszersózva, szőröstül-bőröstül kerültek a forró olajba, aztán kb 2 percen belül el is tűntek két bendő feneketlen fekete mélységében.


Ezzel a finomsággal kívánok nektek jóval több meghitt őszi estét, mint ahány hektikus hétköznapot, szerintem legközelebb csak télen jelentkezem. Addig is vigyázzatok magatokra!