Sweethomeprojekt

"Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben." (Juhász Gyula)  Mindkét gyerek alszik. Van ilyen is. Nekünk is aludni kéne. De ilyenkor még mindketten gyorsan meg akarjuk váltani a világot. Gyorsan hallgatunk egy kis "felnőtt" zenét, mert azt máskor nem lehet. Félresöpörjük a játékokat, és utat vágunk a kanapéig, lefújjuk a port meg a pókhálót a távirányítóról, elolvassuk az interneten, hogy múlt hónap óta történt-e valami fontos a nagyvilágban. Általában kiderül, hogy semmi. Én gyorsan berakok még egy mosást, vagy lábujjhegyen elmosogatok, G sonkát pácol, borotválkozik, meg ami még belefér. Más már nem fér bele rendszerint... Lassan elkopnak ilyenkor a gyerekek csokimikulásai meg szaloncukrai a spájzból. Jó, hogy szünet van, együtt van a család, több időnk van egymásra, sokat játszunk, kint leszünk a friss levegőn. Nagyjából ez a terv minden évben. De az ember nyilván elmegy meglátogatni a rokonokat, várnak a nagyszülők, unokatesók,

"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon." (Albert Schweitzer) Mindezek alapján én jelenleg valahol a nyugdíj és a halál közt lehetek félúton. Tudom, hogy a jelenlegi élethelyzetem ideiglenes és nem a mostani állapotomból kellene kiindulni. Tudom azt is, hogy pár év múlva majd visszasírom ezt a mostani időszakot, és ennek kéne lennie a legboldogabbnak mind közül. Tudom azt is, hogy minden nappal egyre könnyebb lesz minden. Azt is tudom, hogy mások nem kapnak ennyi segítséget, mint én, mégis boldogulnak. De akkor is. Minek ír az ember blogot, ha nem azért, hogy legyen egy felület, ahol kipanaszkodhatja magát? Nincs rá törvény, hogy mindig mindennek happynek kell lennie ugyebár.  Akit idegesítenek a negatív gondolatok, ne olvasson tovább. " A GYES-betegség egyike a szülés utáni tabuknak: nem illik panaszkodni, lehangoltnak